2012. szeptember 26., szerda

Élvezd

Nem is írtam,hogy volt ám izomlázam, de nem annyira brutális mint amire számítottam. Olyan izmokat érzek a hátamba, amit már réges rég nem éreztem, sőt nem is hittem volna hogy ott is van :D Nagyon nem vagyok oda ha izomlázam van, de ez ami most van(bár már egyre inkább megy ki belőlem) ..... lehet hülyének néztek....de megkockáztatom :D Szóval, olyan erősnek érzem magam ettől hogy az egész testembe érzem,hogy nem vagyok veszett ügy izom ügy terén,no meg a túravezetők dicséretétől is löketet adott:) E-mailbe újra gratulált nekem a túravezető:) nagyon nagyon jól esett!


Régebben is volt olyan vágyam,álmom,hogy az ejtőernyős ugrást kipróbáljam....hogy wakeboar-ozzak...búvárkodjak.... és még sorolhatnám......de régen ez csak áhítozás volt. A nem kevés súlytöbblet gátot szabott mindennek.... :( De most már ÉLNI tudok és fogok is:) nincsenek már akadályok,gátak:) ÉS az egészben ez a legfantasztikusabb:) ♥



2012. szeptember 25., kedd

Ipolydamásd-Kismaros vízitúra 2012.09.23

Vasárnap már hajnalba felriadtam ,hogy beállítottam e az ébresztőt??!Ez volt 04:45 körül....utána már nem is tudtam visszaaludni, ha még nem is vallottam be magamnak, úgy voltam kicsit mint mikor sulival mentünk másnap kirándulni.....és izgatottan vártam,hogy húúú biztos jó lesz:)


És bizony milyen klassz volt ez a túra!!!!

Akik már régebb óta olvasnak,azok tudják hogy szómenésem van, most sem tőmondatokban fogok mesélni Nektek!

Már az eligazítás is jó hangulatban telt, fáztunk mint a vadászkutyák, mert nem volt túl meleg közel 9 óra felé sem ….sőt cseperegni is elkezdett az eső….de hittük,hogy nagyon jó időnk lesz!
3 túravezetőnk volt(Ákos, Tibi,Gergő) és egy, aki a kocsival jött ment a „megállóknál” és aki főzte a finom gulyáslevest(Tomi).

Mi kis naivan,azt gondoltuk,hogy majd aki akar mehet egyesbe vagy kettes kajakba…..de nem! Mind páros kajak volt, de mivel mi 3 voltunk,így én lazán bevállaltam,hogy én majd nyomom egyedül:) Akkor még nem tudtam azt,hogy ez nem egészen olyan mint a kenuzás(mivel abban volt már részem).
                                        (Kismaroson első eligazítás)

Leautóztuk Ipolydamásdra, már az a partszakasz is csodás volt,fák…..hegyek….
                                              (Ipolydamásd 2. eligazítás)
Noncsival még a vízreszállás előtt
Megtörtént az eligazítás,ki lehetett választani a kajakokat….na itt égtem be először :D ugye az egyes kajakokból nem volt sok(a 3 túravezető meg én mentem csak egyszemélyessel), én így a legrajabbra már rá is startoltam, szépen a zsepimmel letörölgettem a beülőt szépen bele is hencseredtem….majd jön oda a szervező srác(Tomi) és közli velem,hogy ez a túravezetőé. No mondanom sem kell,hogy lányos zavaromba elkezdtem nevetni és még magam dicsérni,hogy azért van ám ízlésem :D
Na nehezen még ott a fűben ülve kikászálódtam a kajakból és kérdezem a srácot, hogy akkor melyik az amit választhatok….hát mikor rámutatott a fűben arra a viharvert darabra elkapott a röhögés, mert nem volt valami bizalomgerjesztő. Gyors leadtam tesómnak a drótot,hogy mi történt…persze neki meg haverjának nagyon állat kajak jutott! Én meg ott nevettem,hogy ez az én formám! Kiválasztottam a lapátot, de az is nagyobb volt picit a kelleténél….addigra már a többiek elkapkodták a jobbakat.

                                                         Noncsi,Ervin és én

Végül odamentem Gergőhöz, az egyik túravezetőhöz és kikértem,hogy a két tré állapotú kajak közül melyiket ajánlja, így egy narancssárga csodára mutatott,mert annak jobb volt a beülője.
Mondanom sem kell,hogy az én kajakomra nem volt spicdek(ez egy szoknya vagy mi amit rá lehet húzni magad köré,hogy ne legyél nagyon vizes.)
                                                      ( Gergő ügyesen tartotta a kajakot)
Elkezdődött a vízre szállás…..azt néztem,hogy meredek volt a partszakasz ,kicsi is volt….esett is az eső,tehát csúszós is. Egyedül ettől a ponttól tartottam, mert láttam,hogy nem mély a víz,meg úszni is jól tudok, de már az elején nem akartam full vizes lenni. Így is cidri volt…..
Aztán egyszer csak én jöttem! A túravezető Gergő, nagyon kis cuki volt megnyugtatott hogy simán menni fog….ő stabilan megfogta a kajakot én meg beléptem és már vize n is voltam!

(És iggeeeen sikerül!!:)

Na de ezután nem is sokkal,kb. úgy a 15 mp.-ben rájöttem,hogy ez az irányban való evezés nem annyira egyszerű,mint ahogy én gondoltam és mint ahogy azt a parton megmutatták :D

A szélrózsa összes irányába mentem mint egy mérgezett egér :D Míg a többiek is partra nem szálltak ez kb. lehetett vagy max .10 perc és én addig 3x fennakadtam, kisodortam magam a partra a pecázó nő zsinórját nem tudtam kikerülni, így sűrű elnézések közepette fintorral az arcán volt kegyes átbújtatni a damil alatt :D

Egyszerűen nem tudtam egyenesbe tartani a kajakot.
Jaaaa és hozzá kell tennem,hogy ezalatt a pár evező csapkodásommal olyan szinten vizes lettem,hogy elkapott a röhögés,hogy bakker mi lesz itt majd 5-6 kilométer után,ha már most a combom és a karom egy merő víz volt, a többiek(kettes kajakosoknak ugye volt ilyen spicdek, nekik max. csak a pulcsijuk lett nedves).
Kiszóltam a partra és mondtam,hogy nekem mindegy hogy nem jó a kajakromra a spicdek,csak hagy tegyem a combomra mert most csavarni lehetne a nadrágomból a vizet.
                                                      (Gergő itt a spicdeket erősíti rám)
Nagy keservesen kieveztem és húztak a part falához és Gergő profin „rám” húzta a spicdeket. De mivel nem volt a kajakom méretére igazodva, végig vágta a derekam,de úgy voltam vele, mindegy csak ne legyek bokától-nyakig vizes.
Mikor már láttam,hogy indulunk végig futott az agyamon,hogy „te jóóóóéééég!!- már most ez van az elején, és nem tudok megtenni egyenesen 5 métert sem…akkor hogy a viharba fogok megtenni 25kilómétert???!!!!”
De ezen nem volt már időm gondolkodni, meg azt sem tehettem meg,hogy na akkor én kiszálok aztán megyek gyalog vagy kocsival….

Sodrottam az árral(néha szó szerint) Az idősebb túravezető látta,hogy nem igazán arra megyek amerre szeretnék így szólt Gergőnek és ő instruált :)
                                                 (végre irányba álltam, a paron lévő nénit borítottam ki:D )
                                                   (az egyik zugó)
Aztán már rögtön az elején jött a zúgó( kicsit olyan mint a raftingnál,de ez merőben kisebb sodrású zúgó volt,sőt az Ipoly nagyon alacsony vízállású volt,ezért a kajakok egy része fent is akadt,ott a túravezetők kiszálltak és segítettek áthúzni minket.
Utána már normalizálódni látszott a helyzetem, ráéreztem,hogy ha jobbra megyek akkor balon kell korrigálnom és ha balra megyek akkor jobb oldalon korrigálok. Rájöttem,hogy is kell megállnom,hogy kell gyorsan balra vagy jobbra fordulnom, ha fennakadok akkor vissza felé evezni…stb.
                                                    (nagyon kenem neki:D  )
                                                     (zugó után)
Így is volt nem egy nem két ütközés. A többi túrázó társam leherótozta a kajakom,persze csak brahiból…hogy a matricák tartják össze :D És milyen szívás,hogy én egyedül nyomom, mert így nem állhatok meg pihenni. De volt ott egy pár,akik szívták egymás vérét, hogy ki csinálja rosszabbul :D mire a srác, mondja a csajának,hogy legközelebb inkább egyesbe jön ő is mert akkor arra mennek amerre ő akarja :D szóval jó volt a hangulat.



A táj valami szépséges volt :) szürke gémek, vadkacsák…..alig hittünk a szemünknek,mikor egy őzike szépen átsétált az Ipolyon a Szlovák oldalra……hihetetlenül klassz volt mindezt látni.
                                           (jobb oldalt a part felé kis barna rész, az az őzike)
Ha az utazási irány nézzük,akkor az Ipoly jobb oldala Szlovákiához tartozott….szóval hol itt Magyarországon kajakoztunk,hogy Szlovákiába. Aztán egyszer csak, a túravezető Ákos,szólt,hogy álljunk össze egy csoportkép erejéig,mert mindjárt kiérünk a Dunához.

Arra a látványra míg élek emlékezni fogok! Valami lélegzet elállító volt,ahogy elém terült a hatalmas hegyek látványa a széles Duna nagysága…..szégyen vagy sem, de könny szökött a szemembe Nem győztem csodálni azt ami elém tárult!
                                                  Ipoly és Duna találkozása
Ahogy a Dunán eveztem, egy kicsiny kis pontnak éreztem magam ,kiesett minden, csak azzal voltam elfoglalva hogy - Istenem de gyönyörű!
                                                  (Gergő az egyik túravezető az Ipoly szakasz vége felé)

Tesómék elől én meg mögöttük
Ákos is és Gergő is egyre többször mondták,hogy nagyon jól belejöttem az evezésbe. Sőt Ákos azt is mondta,hogy aki nem tud jól kormányozni,tehát jobbra balra cikázik, annak egy 15 kilométeres táv dupla annyi. Az Ipoly szakasza 5.5km volt, amit végig cikázva és megállítva a kajakot eveztem végig. Mert mikor nem arra mentem amerre szerettem volna, akkor visszahúztam a lapátot ezzel megállítottam magam, és baromi nehéz újra elindulni.
Az első távnál már én voltam a túravezetőknek a „ Magányos Hős” :)
Mindig ott voltam az élbolyba!
                                                        Noncsi és Örvájn

Na itt látszik,hogy ne gyengén voltam vizes :D

Szépséges a táj <3>
(fejem űber éles, de klassz volt felállni és szembesülni azzal hogy mindenem tiszta víz:D
(átöltözve, frizura igazítás)
Aztán kb. tízen néhány kilométer után partot értünk nagyon kíváncsi voltam,hogy mennyire vagyok vizes, mert addigra már kezdett sütni a Nap és nem éreztem hogy fázok. Azt ugyan láttam,hogy a pulcsim amit felhúztam a hónom aljáig vizes,sőt tesóm szólt meg le is fotózta hogy a hátam közepéig vizes volt a pulcsim is(1 Polo és 2 pulcsi volt rajtam).

Szépen a parton kiterítettem a pulcsikat, pikk pakk meg is száradt a napon, a másik vékony pulcsit átvettem, ettünk nagyon finom bográcsos gulyáslevest kis kenyérkével. Ejtőztünk egyet a napon és néztük Gergő gyakorlását,ami kisebb szívmegállást okozott nálunk. Mert azt gyakorolta,hogy ha belebukik a vízbe,hogy tudja magát átpördíteni,úgy,hogy nem esik ki a kajakból,de nem is fullad a vízbe…..
Gyönyörködtünk a panorámába…..aztán lassan cihelődtünk és útnak indultunk megint! Egy bibi akadt nálam!!!! Ez a pisilés. Gyerekként semmi gondot nem okozott,hogy a természet lágy ölén intézzem a folyó ügyeim….de így 28 évesen, már voltak gondjaim. Leginkább azzal,hogy ne legyen jövésmenés, ne lássanak….stb. Ezt még az Ipoly partján meg is tudtam oldani úgy ahogy. De a Pilismaróti-öbölnél……ott ár necces volt, nem volt olyan placc ahol ne lehetett volna elrejtőznöm…..a mollónál egy nagydarab pacák végig azt leste ,mit szerencsétlenkedem,aztán nagy keservesen meg oldottam a dolgot:D

A másik „gondom” akkor jött,mikor a Dunán evezve, hajók,uszályok mentek el kis hullámokat hozva ki a part felé(bár mi nem a közvetlen a part mellett haladtunk,hanem azért beljebb). És azok a hullámok kis émelygést okoztak a bendőmbe……és nehezebb is volt evezni.

De mikor lecsendesült a Duna újra oké volt minden. Továbbra is nagyon dicsértek a túravezetők, már kezdtem magam furán érezni, hogy tényleg jól nyomom ezt az evezést….vagy csak azért mondják, mert magam vagyok…..de a kezdeti bénázásomhoz képest valóban össze kaptam magam! És szinte végig az elején haladtam, nem maradtam le.

Aztán egyszer csak újabb gyönyörűség tárult a szemem elé a Visegrádi vár……a Nap csodálatosan sütött és én csak ámultam bámultam,hogy mennyivel szebb miden a Duna (majdnem )közepéről!!!
Szépséges
Tibi és Ákos-túravazetőink
A Visegrádi vár a Duna és én


itt már kevésbé voltam vizes :D
Szép tiszta homok.....
Nagyon szép a háttér :)
Ez már a Szentendrei -sziget csücskénél készült



Igazán művészi ,nem? :D tesóm készítette:)

Háttérben a szépséges táj és a lepukkant járgányom :)
Nagymaroson megálltunk egy picit megint,itt is relaxáltunk, csak ámultuk a tájban:) A parton olyan homok volt mint a tengernél(bár csak sejtem mert még nem jártam tengerparton).Ökörködtünk egy keveset, majd újra vízre szálltunk és áteveztünk a Szentendrei sziget csücskéhez. Nagyon vadregényes volt:) Ott sem voltunk olyan hű de sokig.

Már így is időn túl voltunk. Mivel az érkezés 17 óra körül lett volna Kismarosra….de jól éreztük magunkat így nem siettünk sehova! Mikor az utolsó előtti partra szállás volt, na akkor éreztem csak igazán,hogy fáj már a vállam meg a hátam(nem volt háttámla a kajakomba) a gerincem egy ponton ahogy a spicdek rá lett szorítva a kajakra nagyon meg lett nyomva. De ezek egy percig sem érdekeltek, csak a látvány az élmény!!!!! Kérdezte Gergő, hogy bírom még…….mire én- Persze, a nitrót még be sem kapcsoltam!” mert volt ám bohóckodás,még az Ipoly szakaszán,tesómékat eveztem le, de úgy hogy közben kommentáltam,hogy – És már csak egy fél hajóhossz …..és igeeeeeen Janics Natasa átvette a vezetést!!!! Olimpiai bajnok Janics Natasa!!!! :D

Végül elindultunk a végső állomásra Kismarosra. Én voltam az utolsó aki elindult,(köszönhető a spicdek nehézkes „rám szorításának”, a többiek már nagyon eveztek….. Ez az utolsó szakasz volt az, amikor csapat elől én meg a végén. Ugye kell lennie a csapat elején egy túravezetőnek jó ha a közepén is van és a végén egy…… ha nagyon akartam volna, beértem volna többieket, jó néhány erősebb húzással. De beszélgettünk a túravezetővel és gyönyörködtem a naplementébe  így nem siettem sehova, ki szeretettem volna élvezni az utolsó kilométereket!

Megérkeztünk a célhoz,oda ahonnan reggel útra keltünk. Szenzációs élmény volt!!! Mindenkinek csak ajánlani tudom,hogy próbálja ki!
                                                       Kismaroson a Duna partján
                                                     nem a kőre kéne fejest ugrálnom :D
Tesóm szerint nagyon bénán ugrom,annyira röhögtem azon hogy ő hogy röhög hogy már fájt a hasam :)
aztán már csak gyönyörködtem a...........
.......Naplementében
Míg Ervin(tesóm haverja) vissza autózott a kocsihoz,addig Noncsival(tesóm) majd megfagytunk. Már nem volt semmi száraz gúnyánk. Én nekiálltam ökörködni, ő meg fotózott épp miket művelek….(fejesugrás a Dunába, ugrásom sorozat fotózása….stb.) Ákos(túravezető) és Tomi a főszervező…..oda jöttek megköszönték a részvétel mi meg az élményt:)
Aztán tovább vártunk , arra hogy megérkezzen az autó. De addig is a Duna partján ülve gyönyörködtünk a naplementébe,szép volt ahogy a köd beült a fák lombjai közé……ahogy a vadkacsák csapata alacsonyan szálltak a víz felett …….minden pillanata nagyon szép volt!

                                                    Csodálasto volt az egész nap:) <3>

Egy utolsó gondolat,ami rá egy nappal fogalmazódott meg bennem! Ezt az élményt túlsúlyosan biztos vagyok benne,hogy nem élhettem volna át. Mert 1. el sem mentem volna, mondván,hogy 100 kiló felett elsüllyedek a kajakkal együtt. 2. ha meg is győzött volna valaki,hogy áhh ugyan ez nem fordulhat elő,akkor is az önbizalom hiányom és a folyamatos aggályaim beárnyékolták volna, azt hogy fesztelenül élvezzem az egész túrát.

Most is meglepődtem,hogy képes voltam egy szál magam végig csinálni ezt25km(ami a bénázásaimnak köszönhető volt 35 is), úgy hogy tudom hogy nem vagyok edzett és nem mozgok eleget. És hihetetlen jól esett Ákos és Gergő dicsérete,hogy mennyire ügyes vagyok és jól csinálom! Minden szempontból megérte elmennem erre a túrára! (köszi Noncsi ezt az élményt <3 class="separator" nbsp="nbsp" style="border-bottom: medium none; border-left: medium none; border-right: medium none; border-top: medium none; clear: both; text-align: center;">

2012. szeptember 15., szombat

Kényszer etetés!

Néhány nappal ezelőtt, láttam egy dokumentumfilmet.....és mélyésgesen felháborodtam,de legfőképp nagyon elszomorodtam..... a film végére potyogtak a könnyeim.
Vannak olyan népek, családok.....ahol az az elfogadott,sőt már szép,mikor egy nő  kövér. Ezzel nics is gond, mert kinek mi a szép!
De amit ezután láttam......
Mauritániában, a kislányoknál már 5 évesen elkezdik a kényszer evést.
 És hogy miért? Hogy hamar férjhez tudják adni őket. Mert azok a lányok akik nem gömbölyödnek ki eléggé, nem  kelendőek.A családok meg félnek,hogy a nyakukon marad a lány.
Én konkrétan már azon is meglepődtem,hogy Mauritániába sem jó a helyzet, sem élelem  sem egészséges táplálkozás szempontjából......csakúgy ahogy egész Afrika területén. Hisz hány ember éhezik és hányan halnak meg alultápláltság következtében.
Nem volt sok időm ezeket elmélkedni, mert döbbentem néztem,ahogy az "anyuka" (az ilyet nem nevezném annak). A normál(bár lehet európai szemmel nézve, kicsit soványka) testalkatu kb. 5éves lányát itatja tejjel..... mivel nagyon mással nem tudják hízlalni(hisz nem úgy van,hogy elmegy a pékségbe és vesz neki 3  buktát, meg lenyom a torkán 1  zacskó chipset és 1 tábla csokit).
Mondanom sem kell,hogy szegény kislány sírt,tiltakozott néha rá is ütött az anyja kezére mert már nem bírt nyelni.....öklendezett, kiköpte,kihányta a tejet......erre az a degenerált "anyja" 2 faág közé szorította a bokáját és jó erősen rámarkolt, hogy a gyerek ha elkezd ordítani akkor újabb adagot tömhet belé..........és mindezt azért,hogy hamar meghízzon és férjhez adják !!!

"""Szörnyű hagyomány tartja magát a mauritániai családok körében. A lányokat már ötéves koruktól kényszertöméssel hizlalják minél kövérebbre, hogy hamarabb férjhez tudják adni, a kövérebb kislány ugyanis gyorsabban kigömbölyödik, és így kívánatosabbá válik a kérők számára.Kegyetlen kövérségi kultusz tartja magát a mai napig a lakosság körében Mauritániában. A kislányoknak már ötéves koruktól borzalmas kínokat kell kiállniuk, a családok ugyanis nem várják meg, míg nővé érik a gyereklány, hízlalással siettetik a gömbölyödésüket.A lányok kegyetlen kényszertömését már ötéves korukban elkezdik, ha pedig már „nem fér több beléjük, és kihányják az ételt, arra kényszerítik, hogy lenyeljék a visszaöklendezett gyomortartalmat. Lányok ezrei szenvednek a kényszertöméstől, ami még mindig tartja magát az elmaradott területeken. Az afrikai országban még mindig hisznek abban, hogy minél hamarabb szert tesz egy lány a gömbölyű formákra, annál hamarabb akad kérője, ami azt eredményezi, hogy jóval nagykorúsága elérése előtt férjhez megy."""  
Mommo....részlet

Egy mauri nő minnél kövérebb,annál jobban szereti a férje!
 "Mauritániában hisznek abban, hogy a nő mérete megmutatja, mekkora helyet foglal el a férje szívében."




Engem nagyon kiborított, mert ahol gyerekeket kínzonak és gyötörnek....egy  ostobaság miatt,az igen ki tud hozni a sodromból!!!
Szintén Afrikában  van jelen számos népnél,hogy a lány gyermekek csiklóját kimesztik ilyen olyan hiedelmek miatt.......arról is láttam dokumentumfilmet,  nincs is rá szó,hogy mennyire sajnáltam az a csöpp 3 éves kislányt :(
Jó lenne ha a világból elűnne ez a sok felesleges borzalom!