2011. június 30., csütörtök

Még a múltkori

Godotos fellépésemnél, a Szomszédnéni produkciós iroda tagjaival:))) Nagyon jófejek a srácok:) Tóth Szabi pl. azt mondta,hogy az előadásomnál abszolut nem látszik hogy izgulnék:)))

Élménybeszámoló!:)

Szóval,kedden egész nap váltakozó volt a hangulatom a majrézás és a rihegés-röhögés határán voltam :)
Aztán készülődés,majd irány az Ötkert!Otp-s lánykáknál bejelenetkeztem mint fellépő:) ők felraktam rám egy "mikrofonpróbás-fellépő" karszalagot. Majd egyik lány a backstage-be kísérta színpad mögé(most néztem meg hogy pontosan mit is jelent a szó"backstage – A színpad legszentebb helye, ahol sztárok és csillagocskák ismerkedhetnek egymással közelebbről. Ennél már csak egy jobb van: "Belépő az egész területre".) hát nem óriási :D:D:D
Szóval ott volt kaja ,pia.........kényelmes nagy kanapék,félhomály és a 34 fellépő:) jött ment ki be! Tesóm kísért csak el,ő legelől foglalt helyet!
Nekem a csjszika mondta hogy 22.fellépő leszek a második etapban!Ami kb 21:30kor lesz!Rendesen be voltam parázva,de addigis fél füllel hallgattam a színpad mögött KAP-ot,és úgy ahogy a többi fellépőt! Nem tudom hogy mennyien lehettek a nézőtéren de pár százan biztos,sokan álltak mert már nem volt ülőhely!Ingyenes volt amúgy a belépő! Az első körben 12 ember lépett fel és abból 1 jutott tovább és egy másik srác,de ő kiskorú volt ezért olyan mintha nem is jutott volna tovább! Nagyon kivoltunk akadva,hogy olyan ember mint pl.a Rendeczki Mária,aki a Comedy central csatornán és a Dumaszínházba is többször szerepelt,a közönség 2 perc után kiszavazta.Itt is úgy mint a Godotba,2 perc után ha 3 piros lap a magasba kerül,akkor el kell hagyni a színpadot! Az első szünetbe a "nagyok" Hadházi,Felméri,Mogács,KAP,Litkai,Janklovics,Bács Miki.....ott ettek,ittak velünk a backstagebe :) Litkai jött oda hozzám,de túl sok mindenről nem csacsogtunk! Nem akartam hogy sejhaj nyalásnak gondolja ha leállok ott jó pofizni :D(aztán lehet azt kellett volna tennem:D )Majd elindult a 2.etap és még inkább kezdett úrrá lenni rajtam a para,ilyenkor olyan állapotba vagyok hogy sajnos az előttem lévő fellépőkre nem is tudok figyelni :S Összesen 5 lány lépett fel,ebből 1 volt aki már félig a nagyok között szerepelt,de ő is ki lett ejtve. Majd végül Hadházi az én nevem mondta,és ahogy megfogtam a mikrofont,elmúlt a nagy nagy drukk! De addig olyan szívdobogásom volt hogy azt hittem meghalok :D mikor már nem is a mellkasodban ver a szíved hanem a nyakadban!
Lehet hogy most sok mindenkit kiábrándítok,de kivétel nélkül az összes stand upos,kész anyaggal áll ki,így mi amatőrök is:) Nekem lett volna Hadházihoz 1-2 dicsérő szavam a Karinthy gyűrűjével kapcsolatban,de inkább nem akartam hogy ezt is seggnyalásnak vegyék így ,impróztam:) Majd belecsaptam a mondanivalómba.A közönség velem sem volt kegyes 2 perc után lendültek a lapok és Hadházi jött is leváltani :D emiatt nem is voltam annyira bereccsenve,mivel összesen a végén a 34 emberből összesen 4-en jutottak tovább, úgy hogy ki is töltötték az 5 percet,bááár,ha valaki látta már a Kuhár Bencét(mint nem amatőr) ő már 3 percnél megállt volna,de 4 percnél úgy gondolta elég dolgot mondott.......őt a zsűri tovább juttatta amit nem tartottam akkor sem, most sem fair playnek! Mivel a játékszabály szerint 2 perc,ha nem szavaz le a közönség 5 percig kell mondanod! Én vígan kitöltöttem volna az 5 percet is.:)(ennek hangot is adtam facebookon,amire reagált Kuhár Bence és Rekop Gyuri is :))))))
No de, ami miatt totál padlót fogtam, ugye 4 ember jutott tovább,de 15 ember kellett,így a kiesők közül Hadháziék és a zsűri(Mogács,Litkai,KAP) "kisorsolták" volt egy ilyen szóbotlása, a 11 továbbjutót..........olyan emberek voltak benne akik számomra érthetetlenek.......aki a rejszolásról beszélt,és még Hadházi mondta is neki miután kiszavazták hogy "komám jobban jártál volna ha inkáb kivered hátul" ................???? szóval nem értem???Ez a srác már legalább annyiszor volt lent Godotba mint én, nem jutott tovább csak 1x, úgy mint én, és úgy izgul a színpadon,hogy azt sem tudja hol van(rajtam állítolag nem látszik hogy izgulnék,ezt még egyszer a szomszédnéni produkciós iroda Tóth Szabija is megjegyezte a Godotba,hogy az előadás modomoba az a jó hogy nem látszik hogy izgulnék,pedig azért eléggé be vagyok tojva:)! Én kis naiv gyermetegi lelkületemmel,azt gondoltam hogy talán látván(főleg Litkai mivel ő az főnök, azt hogy már voltam lent Godotba 5x,és én ezt komolyan gondolom...stb.) szóval ebből gondoltam hogy talán,talááán tovább jutok.Na mindegy,majd tovább folytatom,mert adtam magamnak még időt! Itt nekem nem a fődíj volt a lényeg ami 500ezer ft,mert az nem érdekel! Nyilván a realitások talaján maradva,tudom azt,hogy azt úgy sem én nyertem volna meg.Én csak be szerettem volna jutni a 15-be :(
Ősztől újra lesz Godotba Fiatal Félőrültek éjszakája és megyek és nyomom tovább!:)) Mert a remény hal meg utoljára!:)

Te szent ég!!!!!!!!!!

Már ezer millió éve nem voltam,pfff nagyon sajnálom! Tényleg nem kifogásokat keresek! De a gépünk igazság szerint még mindig nincs kész,és már nem is igen reménykedem benne hogy valaha is kész lesz :D Pedig már egyszer el lett hozva a szervizből de fél napos használat után bammm se kép se hang! Most tesóm ősrégi gépével jövök megyek a neten,de nem is akarok egy rossz szót sem szólni rá,mert még a végén megáll ez is :D
Fogyni nem fogytam :D:D:D 65 és 66 kiló között jövök megyek! Eszem mint régen,na persze 4 után nem!!!!!!!!! Bár azért mostanság volt olyan napi,mint pl.hétvégén hogy 5 körül ettem egy fél csokis kürtös kalácsot,de nagy baj nem lett belőle.Ugyan,lelkiismereti bajaim vannak belőle,de igyekszem túltenni magam rajta :D
Most óriási nagy munkákba vagyunk,hónapok óta tart nálunk a fürdőszoba felújítás,talán jövőhónapban végzünk is már vele:) Elhatároztam azt is hogy Mama koromra megtanulok igazi(tehát nem mirelit) rétes készíteni! Holnap fogok debütálni :D Majd beszámolok hogy mennyire tudtam vékonyra húzni:)
ÉS háááááááááz a másik nagy hír! Pár hete leadtam egy pályázatot az OTP mikrofonpróba kezdő stand up-osknak való versenyre! Vissza is jeleztek hogy mehetek:)No de a többit egy másik bejegyzésben:)

2011. május 28., szombat

Kb az idegroham

kerülget már napok óta,mert sehogy sem tudtam belépni a blogomba!!!!!!! Meg lett mókolva a gép,és azóta minden szana szét van! Most meg valami csoda folytán sikerült a saját blogomba bejutni:)))))))) Vagy kb 20-25 alkalommal kértem új jelszót meg emlékeztetőt,de már kezdtem lemondani a blogomról..........
Na de nem vinnyogok tovább!
Héten 2x voltam kondizni,súlyom folyamatosan 65 és 66 kiló között mozog,bár van hogy hó vége felé felszalad 66.4re :S:S:S
Talán picikét visszáb vettem a nassolásokból,de nem annyira hogy jó legyen.Mert lassan jó volna már elérni a biztos 64kilót!
:)

2011. május 12., csütörtök

Valamilyen oknál fogva

nem tudok hozzászólni a cikkem alján lévő hozzászólásokhoz:(
De akkor itt ragadom meg az alkalmat arra hogy megköszönjem hogy itt vagytok olvastok,kedves kommenteket írtok nekem:) Ezer köszönet érte!!!! :)
Ismét nem tegnap volt hogy jöttem és írtam Nektek,ezért mindig lelkifurdalásom van!
Tényleg nem akrom mentegetni magam,de most hogy Hoxán megjelent a cikkem, sorra kapom a leveleket meg jelket,és mire válaszolgatok rájuk...........nem kis idő!Senkit sem szeretek egy mondattal elintézni,hanem írok mindenkinek,méga nnak is aki "csak" grtaulál:)))
Épp tegnap esett le,hogy 2 évvel ezelőtt május elej körül vettem kezdetét az új életemnek! Akkor még 107 kiló körül voltam!!!!!! Néha el sem hiszem hogy ennyi idő eltelt! :)
Őszintén mondom hogy nagyon örülök annak hogy véghez vittem azt amit akkor elhatároztam!
Most sem vagyok kibékülve magammal,sőt talán sosem leszek! De ég és föld az amit akkor és amit most érzek! Persze boldog voltam akkor is és régebben is!Hisz ott volt Dorkám,Családom......de ez hogy most van önbizalmam(bár néha még hajlmaso vgyok a duci agyammal gondolkodni) :D tényleg más!!!!
Szavakkal nem is tudnám leírni,ez pont olyan mint a Szerelem vagy az Anyaság.........tudod hogy nagyon jó érzés,de még sem tudod megfogalmazni pontosan hogy milyen :)

Nem vagyok tökéletes nagyon nagyon távol állok tőle! Nem is érzem azt hogy olyan nagy dolgot vittem volna véghez,azért mert lefogytam 42kilót!!!! Magamért tettem,nem szándékotam ezzel bizonyítani senkinek!!!
Nagyon sokan kérdezték tőle,hogy a bőrömmennyire lett lötty,logós???!!
Itt is leírom,hogy mikor nekivágtam az új életemnek,nem is jutott eszembe hogy jajjj nem kéne lefogyni mert akkor hogy fog kinézni a bőröm!
Úgy voltam vele hogy ha esetleg logós lesz a bőröm,akkor is jobban érzemmagam mint egy nagy hurkás zsírral kitőltött bőrben!Úgy gondolom hogy átlag 2.5-3kiló nem drasztikus fogyás! Igaz ami igaz,hogy a bőröm főleg a hasamnál nem a legszebb,kiváltképp a császáros vágásomnál.De csak volt baba a pocakomba csak 120kilóval mentem szűlni (ami akkor 55kiló súlyvesztés) és csak leadtam 42kg-ot!No és csak átvágták a hasizmomat......ami azóta is kissé érzéketlen,de viszont nagyon szépen elhalványodott és alig látni a vágást!
A mellem is vesztett jócskán a feszességéből,méretéből,de felöltözve senki sem látja,bikiniben meg nem lát ország világ!
Épp azt írtam hogy régebben,mikor duci voltam azt gondoltam a balaton parton űlve,hogy tuti azt gondolják rólam,milyen nagy dagi tehén vagyok és pfújj hogy nézek ki!
Most azt gondolhatják róla,hogy nézdd nem is lenne rossz csaj! Csak a bőre pötty biztos sokat fogyott!
Bár tényleg úgy gondolom hogy nem nézek ki annyira vészesen így 42kiló minusz után!És hát,azért ha nem is viszem túlzásba a kondizást,de igyekszem tenni azért hogy feszesebb legyek!

No de jöjjön kicsit más téma!
Hétfőn voltunk ismét a Godotba fellépni a Fiatal Félörűltek Éjszakáján.Most Tesómmal együtt közösen! Sajnos nem jutottunk tovább,de nem csüggedek! A műsor végére befutott és leült a mellettünk lévő asztalhoz Kiss Ádám és Benk Dénes:) jó lett volna elöttük fellépni:) de majd egyszer ennek is eljön az ideje:)

Jaaaaa! Az evészettel továbbra is jó haverságban vagyunk! Múlt héten megdöntöttem a legkisebb súly rekordom! 64.5kg voltam,ma pl meg 65.2kg :) Nyár elejére,tehát hamarsoan jó lenne bellőni a 64kg de a 63 sem lenne rossz.Bár akkor ahhoz le kéne kicsit mondanom pl a nutellás palacsintáról,legalábbis nem kéne 3-4db-ot megenni :D:D:D
Teszek fel egy bikinis képet,bár ezt már lehet feltettem.Most még elég hullarabló színem van és majd úgy szeretném hogy kondizás után csinálok egy bikinis képet és lehetőleg még délelőtt mikor nincs akkora bendőm :)

2011. május 4., szerda

Lefogytam 42kg-ot,de hogy bírtam magam rávenni?

Nos, elintézhetném röviden azzal, hogy: "Nagyon akartam!" De azért ez ennél kicsit összetettebb dolog. Még 3 éve, ha valaki azt mondja nekem, hogy 65 kg körül leszek, úgy hogy akkoriban bőven 100 kg felett voltam, kismamaként, nem szépítem a dolgot, körberöhögtem volna! És miért? Mert azok táborába tartoztam, akik nem hittek abban, hogy valaha is le tud fogyni ennyi sok kilót.



Aztán a Kislányom születése utáni hónapokban valami kezdett megváltozni a gondolkodásomat illetőleg! Szülni 120 kilóval mentem (100 kg-mal estem édes teherbe), kb. 110 kiló lehettem, mikor kijöttünk a kórházból.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól éreztem magam a bőrömbe szülés után, de akkor csak az foglalkoztatott, hogy legyen elég tejem és tudjam szoptatni a Kislányom. Ez ment is fél éves koráig, aztán egyre inkább szembesültem azzal a ténnyel, hogy még mindig nagydarab vagyok, és még mindig fáj a térdem, mikor kínkeservesen leguggolok. Nagyon vizes voltam, fájtak a kezeim, ujjaim, szóval nagyon nem éreztem jól magam, sem testileg, sem lelkileg. Egyre inkább azon gondolkodtam, hogy nem lesz jó vége ennek, ha nem teszek valamit. Elképzeltem, hogy ha hagyom magam sodorni az árral, csak még több kiló rakódik rám. És ezt nagyon nem akartam! Lelki szemeim előtt láttam a jövőm, ahogy 30 évesen már a 130 kilót súrolom, és nem tudok szaladgálni vagy akár csak tollasozni majd a Kislányommal, mert lihegek, fújtatok és 2 perc testmozgás után már alig bírok állni!
Nem szerettem volna beteges ember lenni. Nem akartam azt, hogy fiatalon haljak meg a túlsúlyom miatt, mert épp magas a vérnyomásom és be van vizesedve a szervezetem. A napok, hetek, hónapok múlásával egyre inkább körvonalazódott bennem a nagy-nagy elhatározás, hogy igenis, teszek azért, hogy jobban érezzem magam testileg és lelkileg egyaránt.
Nem úgy indultam neki, hogy majd hó elején, majd hétfőtől, meg majd tavasszal... mert a majdokból általában sosem lett semmi. Végiggondoltam azt, hogy kis apró lépésenként fogom elérni a célom. Nem tűztem ki magam elé irreális elérhetetlen vágyálmot. Minden nap legalább 1 órát ekörül forogtak a gondolataim, elképzeltem, hogy a mérleg nyelve végre 100 kiló alatt lesz. Végig gondoltam azt is, hogy nem fogok sem fogyókúrázni, sem diétázni. Eldöntöttem, hogy ésszel és mértékkel fogok enni. Mivel tisztában voltam vele, hogy én is attól híztam meg, mint a legtöbb ember, sok evés, főként esténként, reggelizni sosem reggeliztem és akkor is ettem, mikor nem is voltam éhes, csak úgy az íze miatt, mert finom.
Napokba telt, mire agyban totálisan rákattantam a fogyásra! De akkor már kész tervekkel és óriási elhatározással vetettem bele magam! Ez volt az én nagy "kattanásom".
Naponta egyszer ráálltam a mérlegre, és tettem ezt azért, hogy mindennap lássam, miért is "küzdök". Régen elkövettem azt a hibát, hogy sosem méredzkedtem, mivel rettegtem szembesülni a súlyommal, no de ennek meg is lett a böjtje, bőven 100 kiló fölé híztam.
Tipikus struccpolitikát folytattam, ha nem látom, nem fáj alapon.
Nem újságoltam el senkinek, sem rokonnak sem barátnak, hogy most én le fogok fogyni. Úgy voltam vele, hogy csak én segíthetek magamon és nem kell külső segítség. Este 6 óra után, mikor Párom és Lánykám leültek jóízűen vacsizni, nem tépelődtem azon, hogy: "Jaj, éhen veszek!”, "Ohh bárcsak én is ehetnék!", " Kösz! Jó fejek vagytok, hogy ilyen jóízűen eszitek a finom kajákat!". Persze hazudnék, ha azt mondanám nem voltak ilyen jellegű gondolataim a kezdet kezdetén, de sosem adtam neki hangot! És miért? Mert tudtam, hogy akkor Párom tuti azt mondta volna (mint a régebbi fogyásaimnál): "Jó vagy így, ahogy vagy, nekem így is tetszel, gyere, egyél egy melegszendvicset!" És régebben rendre be is dőltem ennek a dumának. De tanultam a hibáimból! Szerintem azért sem kell nagydobra verni a fogyásunk kezdetét, módszerét, mert mindig akad egy nagyon "kedves" pesszimista, rosszindulatú ismerős, aki lehurrogja a fogyni vágyót! Gondolok itt arra, hogy nagy lelkesen elmeséled xy-nak, hogy szeretnél lefogyni 10-20-30 stb. kg-ot, mondjuk x idő alatt (azért legyen reális idő). Erre mit kapsz: „Jajj, hagyjad már, úgy is a duplája fog visszajönni”, vagy „áhh, nem hiszem, hogy ennyitől sikerül megszabadulnod, különben is mi így szeretünk téged, ducin!" Rám hányszor mondták az elmúlt 15 év során, hogy sosem tudnálak elképzelni vékonyan (bár én most sem sorolom magam a vékonyak táborába, 171 centi magasságomhoz a 65 kg-ot átlagos, normál testalkatnak mondanám).
Nekem nagyon sokat segített az, hogy csak pozitívan álltam a fogyásomhoz. Ritkán voltak olyan jellegű érzéseim, gondolataim, hogy: "Biztos sikerül? Jajj most miért stagnálok.?", de aztán mindig visszapofoztam magam arra a szintre, hogy: "Igenis menni fog, és elérem az álomsúlyom!!". Nem szabad, hogy a negatív érzések, gondolatok eluralkodjanak, mert akkor nem lesz sikeres a fogyás sem!
Nagyon sok fogyni vágyó abban hibázik óriásit, hogy azonnal nevetségesen rövid idő alatt akar sokat fogyni! El kell fogadni és meg kell érteni azt, hogy heti fél, maximum 1 kiló fogyás az, ami reális és egészséges!
Ami még segített, azok itt a Hoxán olvasott sikersztorik voltak. Olyan dühös tudtam lenni magamra, mikor olvastam, hogy neki is meg neki is, neki is sikerült 10-15-20 kilótól megszabadulni, én meg nem vagyok rá képes! Aztán addig mondogattam magamnak, hogy én is képes vagyok elérni a kívánt súlyt, hogy egyszer csak ( na igen, 1,5 múlva) 64,7 kg-ot mutatott a mérleg:)
Persze mindenkinek más és más hozza meg a sikert! Én úgy gondolom, hogy ez nem a kitartásról szól, hanem arról, hogy mennyire vagy elszánt. Mennyire vagy agyban teljesen "rákattanva" arra, hogy elérd a célod.
Többek között azt is veszettül akartam, hogy fittebb, egészségesebb és kevesebb kiló legyek, mint mondjuk 16-18 évesen!
Az én tapasztalatom, meglátásom az, hogy el kell HINNI, hogy sikerül lefogyni! Mert akkor bármikor parancsolni tudunk magunknak, ha például este ránk törne az evés. Nekem is nehéz volt még az első időkben, de aztán ilyenkor lemeccseltem magammal egy párbeszédet, ami kb. így nézett ki:
- Dóri! Le akarsz fogyni vagy nem? Mert ha most az elején engedményeket teszel magadnak, akkor úgy is kudarcot vallasz!
- Naná, hogy le akarok fogyni!
- Az a süti vagy szendvics megvár reggel is!
- Így van! Majd reggel eszem, amit akarok és még fogyni is fogok!
És ez rendre mindig átsegített a gyengébb napjaimon mikor a kisördög ott duruzsolt a bal vállamon! Bár azért elég skizofrén módszer, de ha az agyaddal el tudod hitetni, hogy működik és fogysz és meg tudod állni a zabálási rohamokat, akkor úgy is lesz!
Szóval sajnos vagy nem sajnos, de ahogy már többektől oly sokszor hallhattuk, így most tőlem is, nekem sincs csodamódszerem! Viszont én Nektek, fogyni vágyóknak, azt tudom "adni", hogy ésszel és mértékkel egyetek és HITESSÉTEK EL MAGATOKKAL, HOGY SIKERÜL LEFOGYNI!

2011. április 27., szerda

Már vagy 1 hete

folyamatosan jönni szerettem volna,ide is írni Nektek!!! De aztán sosem tudtam idekerülni,annyi időre hogy 3 mondatnál többet írjak:)
Nos,ha valaki csak itt olvas,akkor azoknak nagy örömmel újságolom el,hogy múlt hét hétfőn végreeeeeee tovább jutottam a Fiatal Félőrültek éjszakáján a Godotba:) hála égnek nem savazott ki a közönség :)))))) veszettül örültem:) Most is azért izgultam,és ez látszott is a prdukciómon :S mert néha azt sem tudtam hol tartok.......de lényeg hogy hagytak 5 percig dumálni:)
Az is veszett jól esett,hogy Csenki Attila egyből jött oda hozzám,a nevemre is emlékezett,pedig most voltam 3.alkalommal! Most is ott volt a Szomszédnéni produkciós iroda mind 2 tagja!!Aztán Rekop György is a nézők között volt(az ő kezébenis volt leszavazó piros lap).Sőt a műspr elején még ott volt egy kritikus manus is,de sajna a nevét nem tudom.Az fellépők között is volt egy ismert emberke, a Csillag születikes Srtokesból az egyik tag(ő is tovább jutott) Amúgy 12-en léptünk fel,én voltam a 11.,mivel későn értünk oda Tesómmal.
Szünetbe sokan legfőképp a hangom dícsérték,pedig nem énekesi produkcióval léptem fel :D de valóban nem szokványos hangom van,legalábbis élőben,mikrofonban meg ezek szerint pláne :D az elmúlt éveim során volt már hogy sokan megdícsérték,de akadt aki csak annyi mondott rá hogy nagyon"mackós,dörmögős". De múlt hét hétfőn leginkább a sexy kellemes titulust hangoztatták:) Ami jól esett,de jobban örültem volna ha a poénjaimon lett volna fő hangsúly:)
A Rekop Gyuri így is kiszúrta a tetoválásom(azt mondta nekem hogy azon filózott hogy a hajam látja a dekoltázsnál vagy a tetoválásom,ja és ő is megjegyezte hogy a hangom uhhh állati) és hát a 2. felvonásom kissé még szétesettebb volt,mert nem igen készültem arra hogy tovább jutok :D de Rekop Gyurinak a szünetbeli reakciójára reagáltam a pódiumon:)
Majd most május 9.-én megyünk újra,ha minden igaz!
No de hogy másról is beszéljek!A Húsvétot úgy ahogy megúsztam:) 66 kg alatt maradtam,pedig aztán adtam az élvezeteknek,bár én nem ünnepekkor is adok neki :PPPPP mert ha egy sima szerdai napon vágyom sütire akkor akkor eszem! De aki már régebb óta követ,olvas az tudja,hogy mekkora nagy étel hedonista vagyok!!!! Most is leginkább délelőtt eszem az édességeket,ebédre szokás szerint normál hagymonyáos főtt ételt.A reggeli és ebéd között a kis nasik,egy két falat ez az ......amúgy tényleg szinte egész kora délutáni csak eszem,eszegetek :) Ma is meg már pár napja folyamatosan sokat eszem,de csak azért mert hó vége van(é ilyenkor több a súlyom is és hát a női bajok is ekkor jönek:)
Mostanába pár ember már azt mondta ne fogyjak tovább..........de valahogy nem is értem,mert tavaly novmeber óta nem is fogytam:) Azóta tartom a súlyom!!!:)


Amúgy csak egy gondolat,amit azt hiszem a Hoxás naplómba nem is írtam le még!
Az hogy lefogytam 42kilót,sok mindenbe megváltoztatott.Leginkább abban hogy több lett az önbizalmam,abban,hogy pozitívabb,optimistább ember lettem!El sem tudtam volna képzelni mondjuk 4 évvel ezelőtt hogy akár 5-10 ember elé kiálljak és beszéljek vagy akár csak köszönjek nekik! És mindebbe az a legjobb hogy ezt egyedül értem el.Régebben Páromtól,családomtól ismerősöktől vártam el azt hogy dícsérjenek,önbizalmat adjanak nekem! Pedig úgy nem lehet valakit dícsérni ha többnyire pesszimista hangulatban van és nincs kibékülve önmagával.És itt nem feltétlen csak a túlsúlyra vagy az alkatra gondolok,bár eléggé hat az egyik a másikra!Mindenkinek tudnia kell saját magával együtt élni!Nekem ez hosszú ideig nem ment,de a fogyásom során a sok pozitív gondolat,segített és ezt most probálom az élet más területein is alkalmazni!:)

2011. április 14., csütörtök

Nagyon boldog vagyok

mert ez a most divatos szűkszárú farmer 38-as:) erre vágytam nagyon hogy bár csak egyszer 38-as nadrágot hordhassak és most tradámmm azt hordok!!!!

Ugyanaz a poló csak a különbség 42kg! :)))

örülök hogy sikerült!

Nem sok minden

történt az elmúlt hetekben! Legalábbis semmi érdemleges! Most már lassan belevágok hogy elérjem a 63-64kg!
A kondizást is lehet átvariálom ,mert a karommal már úgy ahogy ki vagyok békülve,bár a tricepszem még lehetne feszesebb!
A fenekem és a hasam nem igazán akar változni,lehet azért mert az volt a legnagyobb és ezeket a legnehezebb izmosítani!
A hoxán írok már jó pár hete egy cikket ezzel a címmel hogy " Lefogytam -42kg,de hogy sikerült rávenni magam?!",de még mindig nem sikerült befejeznem!Majd ha kész lesz ide is biztos bemásolom:)
íme néhány foto!

2011. március 22., kedd

Annyira díjaznám

magam,ha legalább hetente írnék Nektek,no meg magamnak is:)
Mert bár nem látszik,de én nagyon szeretem a blogom:) És nagyon nagyon örülök hogy 40 követőm van :))))Már csak ezért is szégyellem a pofázmányom :D


Na de az első számú hír......... Tegnap voltam megint a Godot dumaszínházba fellépni! 13 fellépő volt abból igazából 2 ember jutott tovább,mert a tulajdonos is kiállt műsort tartani,de őt nem zavazta ki a közönésg:D
Én sajnos ismét 3 perc után le lettem léptetve.De én csak tesóm vittem dukkernak,így nehéz tovább jutni!
Sok fellépő sleppjéhez jutott piros lap,így nyílvánvaló volt hogy nem hagyják a többieket kibontatkozni vagy a döntőig eljuni :S
De a szünetben Csenki Attila odaűlt hozzánk és továbbra is lelket öntött belém,bíztatott:) aminek nagyon örültem:)
Nos, a melgekről ejtettem pár szót egy kerek történetbe foglalva ami megtörtént velem.na nem volt semmi buzizás meg mocskolódás csak kb úgy beszéltem mint a Náray tamás divattervező :D:D:D és nos,a közönség között vagy 2-3 langyi tuti volt ,az még hagyján,de hogy a fellépők közül 2 biztos az tuti!!!!!!! Ilyen az én formám:D:D:D Pedig én aztán tényleg odáig vagyok a melegekért,legalábbis a fiúkért:)
Lényeg,hogy a 2 továbbjutó a végén odajött hozzám és dícsértek:) Sőt a győztes srác,azt mondta hogy "azon kevés nők közé tartozom akinek van humora!" :):)) hát én ennek úgy örültem hogy nagyon:))))))
Újra neki futok majd:)

Na de hogy az életem azon részéről is írjak,amiért leginkább olvastok:)
Ma elég zabálhatnékom volt.Megfigyletem hogy hónap vége felé.(kb úgy 20. után-tól) ha visszafogottabban is eszem akkor is nő a súlyom.Na jóóóóóó nem sok kilót inkább max 1kg,a dekák jönnek mennek le föl le föl.Hó eleje-közepe felé,pedig bármit is eszem lefogyok van hogy egy nap alatt vagy 80dekát...........de az a poén az egészben,hogy ezt tudom,és enek ellenére állandóan túráztatom magam rajta :S:S:S tiszta lökött vagyok!!!!
Lassan majd neki állok a 64kg elérésének,mert pikk pakk itt a jóidő!
És ha lapos hasam meg J.Lo fenekem nem is lesz legalább a kilómmal legyek kibékülve,no meg a fagyi szezon is fontos nekem,hisz anélkül nekem nem nyár a nyár!
A kondizás is megy ezerrel.pl.múlthéten 3 x is voltam,meg is éreztem mert volt olyan hogy egymás utáni nap mentem!
Tegnap is voltam,most újra bevezettem a váll erősítést mert szeretnék szép kart ha már a hasam nem akar kockásodni,bár már egy feszes hurkagyurka nélküli hassal is kibékülnék:)
Most ia akkora a bendőm hogy uhhhhhh,de ez is leginkább hó vége felé meg főként este......most meg pláne hogy sóletet eszem már vagy 2-3 napja:D:D:D
Jövök majd még ígérem:)

2011. március 9., szerda

Akik


csak itt olvasnak a blogomon,van 1-2 új fejlemény!
Hétfőn súly rekordot döntöttem,mert 64.6kg mutatott a mérleg,pedig vasránap vagy 4-5 szelet szuper finom saját készítéső csokoládétortát nyomtam be!!!
De igazából sejtem az okát a súlyveszteségemnek.Ugyanis még januárban elkűldtem a jelentkezésem a dumaszínházba........2 hete vissza is írt a Litkay Gergely hogy mehetek márc.7. 19 órára a Godot dumaszínházba fellépni:)))))) na már akkor elkapott a gyomorideg,meg a para.......hétfőn túlestem rajta,a közönségből 3 ember feltette a piros lapját és így abba kellett hagynom a dumát:D Nem voltam csalódott csak pipa a 3 emberre aki "kiszavazott" :D de még megprobálom 1x 2x:)
Írt a Csenki Atilla is(ő volt a felkonferáló,meg kis esetet is adott meg a Szomszédnéni produkciós irodából a Tóth Szabolcs is) tegnap délután hogy Ő jól szórakozott és inspiráló voltam számára:))) Aztán írtam neki én is,aztán írt vissza ő is.........és biztat,ami nagyon jólesik!!!:)

Továbbra sem koplalok:D eszem ami szeretek!!!A héten 3x megyek vagy is kéne mennem kondiba mert márc 15.lejár!A kondi meg lehet nem lesz tovább szerződésbe a plázával és így 30 naposra csökkentették a bérletek érvényességét.......ami annyira nem jó nekem,de Tesóm bérletét közösen lejárjuk és akkor majd meglátjuk hogyan tovább.Abbahagyni semmiképp sem szeretném!Hiszem mindjárt itt a NYÁR!!!!És még sehogy sem vagyok :D:D::D
Kb.röviden ennyi ami mostanság történt:)

2011. február 23., szerda

Tényleg elég ritkán írok ide

pedig jó lenne itt is vezetni a kis dolgaim:)
Bár hogy őszinte legyek,nem szoktam mindent leírni ami történik velem/velünk! Mert az még több idő lenne és azt vettem észre,hogy ha az ember teljesen őszintén kitárulkozik,sokkal több mindenki támadja! Én probálok ezért egészséges mértékben őszinte lenni :D:D:D
Múlt hét kedden végre kideült hogy Dorkámnak vírus fertőzése van,ez egy korábbi betegségnek a szövődménye.Még tavaly okt. közepe körül volt lázas megfázós beteg.....és kigyógyult belőle,de most kicsapódott az egész bőrén(kivéve háta).......én meg tőle kaptam el,de nekem csak a kezemen van! Hála égnek kezd eltünedezni,Dorkán is kevesebb van,de éjszaka még mindig nehéz, mert akkor viszket a leginkább így felkel és 2-3 alkalommal is kenegetni kell,ezért nem igen alszik Ő sem és én sem :( Azt mondta a dr.nő hogy 6-8 hét mire elmúlik :S jó esetbe 4 hét!Így most várunk türelemmel,addig is bioptron lámpázom neki,az is úgy látom segít!
Most veszettül anyás Dorkám,aminek borzasztóan örülök.Mert eddig is esténként csak én ...ahogy Ő mondja "cijókálhatom" (ciróka,simizgetés).Meg át szokott őlelni........sőt valamelyik nap,véletlen úgy megugrott az ölembe hogy a szememnél lefejelt,és fájt veszettül..........mire 1-2 perc eltetlével oda jön és mondja " Szereltelk Anya!!":)))
De most egyik nap ahogy hazaértünk még le sem vehettem a kabátom és úgy űltünk a földön vagy fél órát mert Őt kellett ölelenem:)))
Tegnap úgy aludt el hogy az arcomat fogta:)))mind a két kezével:)
Az esti mese olvasás közbe a feje a mellkasomon pihen:) Totál ODÁIG VAGYUNK EGYMÁSÉRT!:)
A mi kapcsolatunk amúgy is kicsit másabb,mert 18 hetes kismamaként megműtöttek vakbéllel,kb a 4.nap után már nem éreztem hogy mocorogan a baba(mert akkor még nem tudtuk hogy Lánykánk lesz).Órákig tudnék mesélni arról hogy mi zajlott le bennem......de annyi biztos hogy IMÁDOM ŐT:)

Tegnap folyamatosan ehetnékem volt,de szerintem azért mert hétfőn délután kondiba voltunk Tesómmal(most vele járok)és így másnap midnig egy ménest meg bírnék enni :D:D:D
Ma ennek meg is lett a böjtje!Mert 66kg voltam kereken!
Épp ma írtam a hoxás naplómba hogy,azt kellett elfogadnom,hogy nekem egy életen át kell kontoroll alatt tartanom magam! Mivel én nem tartozom azon kiváltságosok közé,akik ehetnek,bármit,bármennyit,bármikor!!!!!!!Ha nem figylenék arra hogy rám jön fél kiló vagy 80deka......akkor észbe sem kapnék és már + 5-10kg-nál vagy még többnél járnék!!! És aki már akart mondjuk 5-10 kilótótl vagy még többtől megszabadulni,az tudja nem egy egyszerű dolog!!!!!

A kondizás vagy 2 hétig kimaradt mivel,nem tudtuk mi a baj van a bőrünkel!
Múlt héten pénteken voltunk,akkor belvettem az edzéstervbe a hiperhajlító gépet.
Most ez nagyon bejött,mert a hátsó derék tájt nagyoooon kemyéne megmozgatja,sőt most hétfőn úgy is csináltam hogy oldalt álltam bele és az oldalsó részeim + hasfalt dolgoztattam meg!! Jó bő 1.5 órát edzettünk!
A kajálás még mindig mániám:))) de nem is vagyok hajlandó lemondani a finom ételekről!Sőt azon kaptam magam hogy az elmúlt 10 évben nem sütöttem annyi sütit mint ebben az 1 évben :D:D:D
Csináltam mostanába bountyt ,meg szalagos farsangi fánkot,Mamám készítette barack lekvárral .....mmmm valami mennyei!!!
Pizzát sütök,eszem édességet mivel függő vagyok!!! :S De ennyi kell,mivel nem cigizem,nem iszom alkoholt nem drogozom,nem kávézom(bár most hétvégén unokatesóm csinált finom tejes kávét és ittam kb 3 kortyot!)Szóval ennyi jár nekem:D:D
És míg el nem felejtem,múlthét szerdán,meg volt a kisműtétem,mert levetettem a homlokomról meg a fülelmről az anyajegyeim! Épp tegnap mondta Párom hogy fura hogy nincs a homlokomon :D.....mire én mondtam neki,hogy tessék 12 év után kapott egy új nőt!!! És nem volt sem orr műtétem sem arcfelvarrásom,szájfeltőltésem....stb. :D
Lassan megyek,mert még kell vennem sonkát a palermoi spagettihez!
Amúgy reggelire még mindig a toast kenyér a favorit:) pirítósként vagy ragasztott melegszendóként....bundás kenyérként!!! hébe hóba eszem péksütit,főleg mákos patkót!Ebédre meg csak olyan ételeket főzöm amit normál halandó emberek is fogyasztanak:D semmi himi-humi csökkentett liszt meg null kalóriás kreált cukor........habarok rántok mindent amit kell sima fehér lisztel! A sütik is sima hagyományos cukorral készülnek a konyhámba!Lényeg hogy 4 óra után nem eszem csak iszom jó sok vizet,nem fogyasztok olyat 4után aminek íze van!
Általába mindgi 65.4 kg körül vagyok vagy kerek 65kg!
Majd nyárra le szeretnék adni még 1kg ,tehát 64kg a cél,mivel nyáron nekem az egyik alapélelmem a fagyi :D:D és ha épp 5órakkor akarok elnaylni akkor megengedhessem magamnak:)
Na tényleg megyek,mert sosem lesz kész az ebéd!:)
Szép hetet Nektek!:)

2011. február 4., péntek

Hűha


Már ezer éve nem írtam a blogba! Nincs semmi mentségem rá!
A súlyom tartom tartogatom eddig a legtöbb 66.1kg volt,pl tegnap reggel.De ma már 65.4 .......kicsit visszább vettem a kajázásból! Mert azóta is eszem mindefélét.Rákaptam a sütésre,azelőtt is sütögettem de évente csak pár alkalommal,most meg szinte hetente:) Most legutóbb sütés nélküli túró rudi tortát készítettem(bár ezt nem kellett sütni :D )
A minap lett kész a teljes mindenre kiterjedő véreredményem.Az hozzátartozik a storyhoz,hogy ezt a beutalót a bőrgyógyászom adta(nem is tudtam hogy ő is adhat).Mert már eddig sok ezer ft-ot elkőltöttem az általa kiírt kence-ficékre,és semmit sem használ.....mert a kezemen a tenyeremen,újjaimon kis apró pöttyök vannak ami viszket szúr :S :( Úgy gondoltam hogy tuti a konditerembe szedtem össze valamit.....de eddig nem is igen kaptam konkrét választ hogy ez gomba vagy ekcéma.....vagy akármi más.Bőr irritáció amit a kényesebb bőrű embereknél a kondi vagy uszoda előhozhat.......na mind1!!! Remélem hamarosan elmúlik majd!
A lényeg hogy a véreredményem mondhatni kiváló!!! Egyedül a koleszterinem alacsony!!! Igen alacsony!Több tojást,halat zsírosabb tejet kell ennem! Meg olvastam hogy az akohol is segít :D de én azzal nemigen élek!
Nagyon örülök annak hogy jó lett a vérképem:) de ettől függetlenül nem értem akkor mi a fene van a kezemmel??!!Ráadásul Dorkámnak is lett egy jó néhány pötty a kezén meg a combikáján,de nem különesebben zavarja,azért Őt is elvittem a dokihoz,kapott rá kencét............na de hagyom ezt a témát!
A kondizást is csinálom ugyan úgy heti 2 alkalommal! Most annyi újítást vittem a dolgoba hogy 10 perc szepperezéssel kezdek majd 10 perc hegynek felfelé sétálással folytatom......aztán combtárogatás de már csak 1 kört megyek,és kevesebb súllyal!A karomra sem gyúrok már úgy mint azelőtt.Most már csak tricepszre súlyzózom(tudjátok az az integetős háj).Majd tricepsz után,hasizmozás.......kb úgy 1.5 órát szoktam kondizni! Lehet hogy jövőhéten már Tesóm is jön velem kondiba,legalábbis eddig úgy van :D
Ma voltam szoliba 6 percre,már veszettül hiányzik a napfény,de jó volt ez a műfény is:)!
Remélem hamarosan beköszönt a tavasz és mehetünk erre arra csavarogni,kirándulgatni!
Gondolkodom hogy még mit is írhatnék,de most csak ennyi jutott eszembe ami az elmúlt hetekbe történt velem.A kajámról fölösleges írnom,mert ugyan úgy eszem mindent! Reggelire általába véve toast kenyeret, pirítós vagy melegszendo formájában......azért szoktam bagetett is enni,hébe hóba kenyeret!Ebédre normál házikoszot,semmi ilyen olyan liszt a habaráshoz,rántáshoz...... ugyna úgy nem eszem 4 óra után(bár néha néha de nagyon ritkán előfordul).
Azt hiszem most kb.ennyi!Majd még jövök és mesélek!:) Legyen szép hétvégétek!!!:)))