2011. január 13., csütörtök

Már jó rég


Nem írtam amiért ezer millió elnézést!
De élek ,most már virulok,mert tegnap kicsit nem jól vvoltam szédülés hányinger............ na nem,nem ,nem Baba van a dologba! Ez inkább az ami évente 1-2alkalommal elő jön nálam,aztán gyorsan el is múlik!
A lényeg hogy a súlyom tartom,hol lemegy kerek 65kg ra hol a 66 kg közelében járok......ez hetente változik!De ahhoz képest hogy most már egy rövid ideje járogatok izmosodni,azért örülök hogy nem nőtt a súlyom! A combom és a karom nőtt egy centit amióta súlyokkal erősödöm(vagyis probálok erősödni),de ettől még ugyan úgy jó a farmerom sőt mióta megvettem azóta kicsit kezd trottyosodni.......szóval,jól érzem magam fogyni már nem szeretnék,nagyon jó nekem a 65kg ha lemennék 64 még az is elmenne de annál lejebb már nem szeretnék kerülni! Na de azért teszek róla hogy ne is legyek egyszálbél:) mert eszem,nem is keveset(bár Párom épp ma mondta hogy szerinte keveset) de pl.ma reggelire is 2 pár ragasztott melegszendvicset ettem ami 6db toastból készül,+ még a májkrém meg a sajt.......az nem kevés!!! És ez csak a reggeli volt:) most hamarosan eszem egy kiseb mennyiségű édes savanyú csirkét rizzsel aztán alszom Dorkámmal meg Párommal egy kicsit!:)
Igyekszem majd tényleg hetente legalább egyszer jönni!

2010. december 31., péntek

Minden Kedves Olvasómnak!!!!

Kívánok Egészségben Boldogságban Gazdag Új Évet 2011-re!!! :))))))

U.i: A súlyom ügyesen tartom,ma reggel 65.3kg voltam :),pedig eszem mint akinek muszáj lenne:)


glitter-graphics.com

2010. december 23., csütörtök

Újra itt vagyok

Már napok óta csak sütöm a sütiket,tegnap mézeskalácsot,meg mákos diós bejglit.......ma tiramisut,honap sajtkrém leves lesz sajtos kifli krutonnal........és a fő fogásom meg csemegeuborkás csirke,sigány sonkás uborkás öntettel és hercegnő burgonyával!Ez saját receptem!!!!!!:)))
Jó lenne ha 66 kg vagy legmaximálisabb esetben 66.5kg alatt maradnék év végére!!!
Addig is Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Nektek!

glitter-graphics.com

2010. december 14., kedd

Már

kemény 1 hónapja járok kondiba,legalábbis ha jól emlékszem.És most hogy vissza olvastam magam,szégyellem a pofázmányom hogy nem tartom be a heti 1x-i blogírást!!!!
A kondira visszatérve,most úgy 1.5 órát edzek.általába vagy biciklivel vagy gyorsgyaloglással kezdek(10+3 percet)Ez a bemelegítés,de a gyaloglást hegymenetnek,valahogy jobba szeretem,mert eleve több kalóriát éget el!!!!
ahogy végzek a kardióval,megyek a comb tárogatós gépre(külső,belső) ezen 4x15 csinálok,majd átmászok :D:D a másik comb erősítő gépre azon is 4x15......majd át arra a gépre amire rá kell hasalni és visszahajlítani a lábat,az is comb,popsira jó......ebből is 4x15 majd jön a kar tricepsz hát.......bocs de foggggalmam sincs a gépek elnevezéséről :S de mindenből 4x15 csinálok és 2x megyek mindenen kivéve a comb erősítős gépek,mert abból 3x.Tehátösszesen 720x erősítem a combom-popóóóm,a karom hátam meg 360x :))))
Van mikor még a végén is megyek 10 perc emelkedőn gyors gyaloglást(ha épp szabad a pad).Eddig 1x,volt hogy hasazást is csináltam ,de az már időben tényleg sok lett volna!Ezért úgy döntöttem hogy azt majd itthon csinálom..................ahannnnnnnn,eddig nem jött még össze!
De mentségemre legyen mondva hogy hétfőn vették ki a varratokat a fülemből,meg a vállamból!Mivel levetettem 2 anyajegyem,most szerdán volt hogy 2 hete műtöttek! Na ezért nem tornáztam itthon,de kondiba simán mentem,mert a comb gyakorlatokhoz,nem igen vettem igénybe a vállam!Ja ebből kifolyólag,nem is szaunázhattam!
Majd január 26-án lesz a következő kisműtétem,ugyan csak a fülemről és a homlokomról!

Most ezerrel várjuk a Karácsonyt és a Jézuskát!Ma még sutyiba feldíszítem az ablakokat,mert Dorku odáig lesz érte!!!!:)))
Holnap meg nyakunkba vesszük a várost és elintézünk még pár dolgot!
Ja még csak annyit, hogy ma reggel 65.4kg voltam!Bár azt terveztem hogy most dec 13-ra meglesz a 64kg,de ez már csak részltet kérdés! Hazudnék ha azt mondanám,hogy mennyire odafigyletem miket ettem,mert ettem amit értem!!!Sütöttem Dorkámmal mézeskalácsot ,mézes-mogyorós csillagot,sajtos pogit......Apum is sütött sütiket........szóval,volt ám sok sok finomság,és még nincs is Karácsony:D:D:D na de azért azt is belekalkuláltam most hogy edzem,nőhet a súlyom.Mert a comb súlyokat 30kg illetve a másik 2 gépen meg asszem 15kg val csinálom,a kar gyakorlatot meg 15kg-20kgval!Szóval ha erről az oldaláról nézem akkor marha jól állok :) mert ettem finomakat és még edzem is........és nem híztam olyan sokat:)Tényleg nem szeretnék 64kg alá menni!!!
Kb.most ennyi jutott eszembe,amit okvetlenül meg szerettem volna osztani Veletek!!!
Még jövök és írok!

2010. november 25., csütörtök

:):):)

Nos a szavazás lezárult:D nem is tudom miért írtam ki :D:D:D de köszi azoknak akik szavaztak :)
Tényleg igyekszem heti legalább 1x jönni és írni,mert vagy itt vagy Hoxán kéne megoldani.De bevallom őszintén hogy Hoxa "függő" vagyok ott ha bármi érdekel mint pl. ma a magánnyugdíj kontra állami.........azt is szívesen olvasgatom,mivel totál hülye vagyok ezekhez:D
Ami mostanába történt velem.Múlthéten hétfőn elkezdtem a kondizást!!Heti 2x megyek mert így jobban kijövök anyagligal is meg időben is jobb,nem szeretném Dorkucit lepasszintani het 4-5x!!!
Kb alkalmanként 1-1,5 órát gyúrok :) pénteken voltam szaunázni is mivel ingyenes a használata :)))
Leginkább a fenék és a hátsó combom zavar.De úgy indítok hogy kis kardió,pl.biciklizés ami 10perc + 3 perc levezetés és utána irány a sok sok gép combtárogatós meg a karomra is szeretnék izmosodni, főleg az integető tricepsz hájam szeretném eltűntetni!!!!Most oxán kértem segítséget egy személyi edző sráctól..............na nem mondom hogy mindent megfogadok amit írt mert ahhoz tényleg heti 4-5x kéne mennem! Majd úgy intézem hogy a hasizom gyakorlatokat itthon csinálom hét közepén,mivel hétfőn és pénteken megyek kondizni!
Ja tegnap voltam bőr gyógyásznál meg a szemészeten!
A bőrgyógyász azt mondta be van gyulladva a mutató ujjamon a bőr,így heti 1x fagyasztára kell járnom amúgy meg azért menetm hogy írjon egy papírt hogy le vetethessem 2 anyajegyem! Még tegnap délután el is mentem a sebészhez aki majd jövőhét szerdán meg is csinálja a kisműtétet!
A szemem meg be van gyulladva mert én kretén túlhordtam a kontaklencsém!
Na röviden ennyit erről a néhány napról!
A súlyom ma reggel a sok sok sütizés(mivel kedden sütöttem lipcsei krémest) meg kocsonya és fasírt evés utn 65.7kg!!!! De nem vagyok elkenődve,mert ez nromális hogy most ennyi a súlyom:) Majd dec 13-ra remélem kerek 64kg leszek!!!!
Majd még jövök!!!
Köszi hogy itt is olvastok!!!!

2010. november 10., szerda

Nagyon klassz


dolog történt ma reggel!!!! Mert az utam végéhez értem!A szokásos reggeli mérlegelés ma is megtörtént :) de most mutatta a leges legszebb eredményt :) 64.8 kg!!!!!!!!!Ahogy ott álltam a mérlegen valahogy az elmúlt 1.5 év végig futott az agyamon.Az mikor legelőszőr álltam a mérlegre és a zokogás kerülgetett........vagy mikor szépen lassan elhagytam a 100 kg.........aztán a 90-80-70 kg........mikor hosszú hetekig stagnáltam........vagy mikor senki meg sem jegyezte, hogy fogytam akár egy dekát is!
Nem volt egyszerű,de nem volt annyira nehéz sem,bár lehet  most hogy itt vagyok a célba,az idő sok mindent megszépített :D Hittem hogy sikerül, még akkor is mikor a legrosszabb passzban voltam! Azért nem érzem hogy nehéz volt leadni ezt a 42 kg ,mert ehettem azt amit akartam amiket szeretek!
Igaz a mozgást nem erőltettem mert egy lusta disznó vagyok! De remélem hogy a héten már sikerül neki ugranom a konditeremnek is :)
Ahogy a naplómba is írtam.........valami véget ért de valami új most kezdődik el! Már írtam talán itt is, hogy ha le is megy a súlyom 60 kg- ra akkor +5 kg csak izomban szeretnék visszaszedni!De jó lenne belőni ezt a 64-65 kg!
Lehet hogy furcsa amit írok,de én úgy hiszem hogy azért sikerült lefogynom mert hittem benne! Elhitettem magam azzal ,hogy igenis lehetek még 70 kg alatti súlyú!!!! Próbálom majd ezt a hitet az élet más dolgaiban is kamatoztatni!!!
Én ezért nem is érzem akkora nagy dolognak, hogy ennyit fogytam! Tettem, csináltam amit kellett, ahhoz hogy most azt írhassam hogy igen,elértem! Majd még csak most jön a neheze........a szó szoros értelembe! :D:D:D mert súlyzózás sok nyelvlógatás van még előttem!
Aztán remélem hamarosan születik Dorkunak majd egy Kistesója:) és akkor ha nem is elölről de ismét odafigyelek majd magamra!
Tényleg Kívánom Nektek, hogy legyen elég motiváló erő,ahhoz hogy elérjétek az álmaitok,az élet minden területén!!!!!!!!!

2010. szeptember 1., szerda

Már

ezer éve nem írtam a blogra.ezért adok valami életjelet legalábbis akik olvasnak itt "is":)
MA végre újra megindúltak a dekák lefele mert már asszem augusztus 19. óta meg sem mozdúlt a mérleg ,legalábbis lefele.......csak fölfele meg sem állt 68.6kg-ig!
De ma végre elhagytam a 67.8kg és 67.5kg-val ébredtem! Tudom nem nagy fogyás! De elég sokáig stagnáltam!Na de azért hozzá kel tennem hogy nem koplaltam mert Dorku tortáját is java részt én pusztítottam el :D:D és volt egy idő mikor nem néztem hogy most mennyi nasit ettem igaz hízni annyira nem híztamde nem is fogytam!
Most úgy vagyok vele hogy örülök ha szept.13-ig meg lesz a 66.5kg.Még előző hónapba az volt a terv hogy szpet.13-ra meglegyen a 65.9kg most ezt kissé pihentetem!!!
Abban viszont ezer százalékig biztos vagyok hogy Karácsonyra(idén :D:D:D) már 64kg val állok a fa előtt:))))
Remélem hogy majd úgy fogok állni anyaglilag hogy a kondizást is csinálhatom! MErt a béretet leszámítva vennem kéne még egy cipőt mert nincs váltó cipőm,nem lenne rossz egy sport melltartó valami gatya féle mert csak a kifogyott egy szem nacim van ami lóg rajtam és jó lenne valami felső féle mert polóim sincsenek.......ezek nem kifogások de farmerben vagy az utcai cipőmbe azért még sem emelgethetem a súlyokat meg tekerhetem a cangát!!!!
Piszkosul jó ez a fogyás de anyagilag egy csőd! Mert mire mindent szép lassan megvettem addigra azt is kifogytam jó lenne legalább a 38-as rucikat belőni magamnak!
No majd még jelentkezem!:)


glitter-graphics.com

2010. augusztus 11., szerda

120kg-109kg-jelenleg 68.8kg


Nagyon sokat gondolkodtam, hogy milyen címet is adjak fogyásom történetének, de azt hiszem, ennél lényegretörőbb nem is lehetett volna. Figyelemfelhívó és még jó matektudás sem kell ahhoz, hogy az ember utána számoljon, hogy ez a csaj (vagyis én) mennyi kilótól szabadult meg… No de megosztom veletek. Helyezkedjetek el kényelmesen, mert lehet, hogy hosszú lesz.

Kismamaként

Mint ahogy a címben is olvastátok, 120 kg volt a legnagyobb súlyom, azért azt hozzá kell tennem, hogy akkor épp 39 hetes, hihetetlenül boldog kismama voltam, és ha hiszitek, ha nem, sosem éreztem, hogy ekkora súlyt cipelek. Mindent ugyanúgy meg tudtam csinálni, nem éreztem terhesnek magam, sőt talán fittebb is voltam, mint mostanság. Aztán megszületett a mi kicsi Tündérbabánk (2800 grammal). Nem is tudom, hogy mennyi idő telt el, mikor kezdtem magamhoz térni és látni, hogy uhhhhh aztaaa, mekkora debella vagyok.

Persze azt az egyet tudtam, hogy legalább 1 éves korig szopiztatom Dorka babát és addig nem érdekel, hány kiló vagyok. A szopit illetően, sajnos csak fél éves koráig sikerült anyatejet adnom neki. Aztán egyre inkább kezdett foglalkoztatni, hogy le kéne fogyni, mert szörnyen érzem magam.

A kattanás

Sok fogyis cikket olvastam a Hoxán és csak sóvárogtam, hogy legalább 5-10 kg menne le rólam is. Teltek a napok, hetek és még mindig nem voltam kibékülve magammal. Ráálltam a mérlegre és kiborultam, mert 107 kg voltam. A várandósságot 100 kg-mal kezdtem és ezért valahol vártam, hogy talán újra annyi leszek, de nem!
Azt vártam, hogy mikor jön egy kattanás (bocs, de nem tudok szebb szót használni), mert tudtam, hogy ha az meglesz, akkor le tudok fogyni. És ezt onnan tudtam, hogy mikor tiniként is fogyni akartam, jött egy átkattanás és le tudtam fogyni… Lehet ezt akár elszántságnak vagy akaraterőnek is hívni.

A módszer

Azt tudtam, hogy nem akarok diétát, nem akarok fogyókúrát, mert anno próbáltam eleget, meg nem akarok kapszulát meg akupunktúrát (mindig olyan 75 kg körül voltam kb. 16 éves koromig és utána az évek folyamán szép lassan sikerült feltornázni magam 100 kg-ra). Szóval volt sok kudarc a hátam mögött, és sok-sok elköltött pénz is. Amikor szépen lefogytam egy módszerrel visszajött a duplája…
És akkor, egyszer csak, egy tavaly májusi szép napon eljött ez a "kattanás"!!! Úgy indultam a fogyásnak, hogy mindent eszek, amit szeretek és nem mondok le semmiről, mivel egy elég hedonista típusú ember vagyok. Élvezem az ételeket és imádok finomakat enni. Sőt bevallom azt is, hogy édességfüggő vagyok és odavagyok a tésztás ételekért.

Tudtam azt, hogy most olyan "módszert" kell kitalálni magamnak, amit egy életen át követni tudok és nem kell megvonnom magamtól a lisztet, cukrot stb. Ezért ettem amit akartam, de csak mértékkel, pl. reggelinél a régi 6-8 db toast kenyér helyett 4 db-ot (amúgy most már csak 2db) ettem, persze felvágottal, magyaros vajkrémmel vagy ami épp volt otthon. Nem 3 tükörtojást ettem + 2 virslivel, hanem csak 2 tojást, egy virslit és csak 1 toast kenyeret.

Szóval mindig kevesebbet mertem, szedtem és a LÉNYEG: délután 6 óra elteltével nem ettem semmit.

Volt reggelim, ebédem és pici vacsiféle meg a kaja közti nasi. Bevallom, nem volt egy gyors fogyás, mert eleinte szinte meg sem mozdult a mérleg és bizony totál ki voltam borulva, de úgy voltam vele, hogy NEM ADHATOM FEL!!! Mert ebben a testben nem jó és a későbbiekben csak rosszabb lesz és onnan meg még nehezebb lesz leadni a kilókat. Motivált még az is, hogy nem akartam beteges 40-50 éves nő lenni és látni akartam ahogy Dorka felnő. Tehát sikerült magam meggyőzni arról, hogy lesz, ami lesz, tovább folytatom!!!

A fogyás és a célok

Aztán szépen, csodák csodájára elindult a fogyás, kb. átlag havi 2,5-3 kg ment le. Mindig volt egy motiváló erő, amivel tudtam magam húzni. Ez volt először a 46-os márkás farmerom, ami még 2007 nyár tájékán jött rám utoljára. Úgy voltam vele, hogy nyár végére legalább begombolni tudjam, mert addig még a combom közepéig sem tudtam felhúzni.

A nagy "kattanás" 2009 májusában volt és augusztusban már simán rám jött a gatyám, totál boldog voltam. Emlékszem, hogy hétről hétre felvettem a farmert és egyre inkább jó volt rám.

Aztán a következő cél: 2009 év vége, legalább 90 kg szerettem volna lenni, erre majd 85 kg-mal zártam az évet. És utána mindig kisebb célokat állítottam fel magamnak. Kiszámoltam azt, hogy átlag havi 2,7 kg-ot fogyok és próbáltam ezt tartani.

Kipróbáltam azt is, hogy hasraütésszerűen számolgattam a kalóriát, de ez nem volt egy nagy ötlet, mert kezdtem arra rájönni, hogy ezt nem is csinálom pontosan és nem is akarok csak számokat látni magam előtt, mikor egy finom ételre nézek és nem is tudnám egy életen át betartani. Így ezzel felhagytam.

Az én "módszerem" azért is vált be, mert nem kell külön főznöm és ehetek édességet minden nap. Sőt van olyan, hogy totál ki vagyok éhezve a sütikre, fagyira, édességre és aznap csak azt eszem reggelire, ebédre meg a kettő közt is, és rendre másnap jó pár dekával vagyok kevesebb.

Mondhatnám, hogy egyszerű, mert csak arra kell figyelni, hogy mire vágyik a testünk és azt mértékkel meg kell adni neki és akkor meghálálja:))

Nehéz volt

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt nehéz betartani azt, hogy 6 óra után ne egyek, de úgy segítettem magamon, hogy mikor a tv-ben fincsi csoki reklám volt, vagy ment épp egy főzős műsor, akkor arra gondoltam, hogy úgyis nemsokára majd alszom (kb. éjfél előtt sosem kerülök ágyba), és másnap reggel azt eszem, amit csak akarok! Sőt!
Az is rengeteg erőt adott, hogy lefekvésnél mikor már félálomban voltam, elképzeltem azt, hogy fogok kinézni 70 kilósan vagy 65 kilósan bikiniben és ezzel a képpel aludtam el. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy "jajj mi van, ha nem sikerül”, hittem abban, hogy menni fog és szépen lassan elérem a célom!!!

Az idő

És itt jön a másik nagyon fontos dolog, ha nem a legfontosabb! Sok fogyni vágyó ember ott követi el a legnagyobb hibát, hogy nem hagy magának időt. Itt vagyok példának én. Hosszú évek folyamán rakódott rám ez a több mint 30 kg felesleg, kb. 10 év, ha nem több. És eszembe sem jutott, hogy akár egy fél év alatt megváljak ettől a sok kilótól (nem mondom, jó lett volna, de a realitások talaján tudtam maradni). Mikor nekikezdtem, úgy voltam vele, hogy 2 évet adok magamnak, igen 2 évet!!! Tudtam azt, hogy az a legjobb fogyás, ha heti fél kiló max. 70 deka megy le, mert akkor tartós és egészséges, nem viseli meg a bőrömet, szervezetem stb. stb.
Így szépen lassan, hónapról hónapra fogyogattam.

Eleinte kb. az első 10-15 kg-nál a kutya sem jegyezte meg, hogy fogytam akár egy dekát. Piszkosul rosszul esett, de nem érdekelt, mert úgy voltam vele, hogy nem másnak magamnak fogyok és ennyi!
Talán a két kezem sem lenne elég megszámolni, hogy hányszor stagnáltam. Olyankor maga volt a rémálom, mert kiborított, mérges voltam. Persze tudtam, hogy nyilván a testemnek, szervezetemnek is szoknia kell a súlyvesztést és a másfajta étkezést. De mikor majd egy hónapig nem mozdult a mérleg, akkor váltottam. Áttértem arra, hogy délután 4 óra után nem ettem. És azért tértem át erre, mert már a gyomrom lazán hozzászokott, hogy 6 óra után nem ettem (kb. 3-4 hónap után jött ez a váltás). És a másik fő ok pedig az volt, ami mellette szólt, hogy az orvosoktól, dietetikusoktól mást sem lehet hallani csak azt, hogy az ember emésztése kb. délután 3-4 óra után lassul le a leginkább és akkor már nem tud úgy emészteni, mint pl. délelőtt. Ezért kapóra jött, hogy én amúgy is délelőtt és kora délután eszem a legtöbbet.

A mai napig így étkezem, ritkán előfordul, hogy éhes vagyok, de akkor az idénynek megfelelő gyümölcsöt eszem (bár az sem jó, mert az meg este nem túl szerencsés, ha a gyomrodban rohad) pl. nyáron dinnyét, télen meg frissen facsart narancslevet. De általában nem szoktam éhes lenni, mert több mint egy éve így eszem és hozzászoktam, minden csak megszokás kérdése, az, hogy reggelizel meg ebédelsz… Én tudom, hogy attól híztam meg, hogy sokat nassoltam és mikor későn hazaértem a munkából, nekiültem egy nagy adag székelykáposztának 2 szelet kenyérrel a tv előtt. Vagy mikor párom jött haza este 8-kor a munkából és rám telefonált, hogy vigyek haza egy "bigmeket" meg egy epres fagyit? Mit is mondhattam volna? NANÁ!!! És még biztos van azokból a hamburgerekből itt-ott a hátsómon. Nem mást kell okolni azért, hogy elhíztunk, csak saját magunkat. Nem kell a vékony, csinos csajokat leherótozni, azért mert épp ők ehetnek bármit, te meg még a gondolattól is hízol. El kell határozni magunkat és akkor meg lehet valósítani az álmunk!!!

Véleményem szerint, ha mi saját magunk tudjuk, hogy miért és mitől híztunk meg akkor sokkal könnyebb elkezdeni a fogyást. Mert akkor tudjuk, hogy min kell változtatni, és ha ez megvan, akkor azt már egy életen át tudjuk kivitelezni.
Ha valaki olvassa a naplóm és látja, hogy miket eszem, nem úgy néz ki, mint aki fogyis kaján él, sőőőt mikor natúr sült csirkehúst eszem zöldséggel, még inkább visszajönnek a dekák rám, komolyan mondom, durva:)

Még egy érdekesség: Egy bizonyos obezitológus (elhízással foglalkozó belgyógyász) doktortól hallottam, hogy nagyon sok fogyni vágyó ember ott követi el a legnagyobb hibát, hogy tartja a 6 óra utáni nem evést, de arra nem számol senki, hogy a pl. a zöld tea amit már 6 óra után meg este iszogat, az gátolja a fogyást. Ugyanis az agyunk csak az ízre figyel, nem arra, hogy most az épp szilárd táplálék vagy nem. Tehát mikor már este 8-kor iszunk egy kis teát, akkor az agyunk azt táplálékként fogja fel és elkezdi a raktározást, ezzel blokkolva a fogyást. Lehet nem pontos a megfogalmazás, de a lényege az, hogy inkább csak sima vizet igyunk, ne citromos vizet, mert az agyunk csak a citrom ízt érzékeli és azt kajának minősíti és így nem fogyunk. Ezért én is szinte csak mentes vizet és csapvizet iszom, ritkán szoktam citromos teát inni, mert az a kedvencem és nincs benne annyi cukor, mint egy juice-ban.

Mérlegelés

Fontos még azt is elmondanom, vagyis leírnom, hogy naponta mérlegelek. És mindezt azért teszem, mert így a kezdetektől fogva látom, hogy honnan indultam és hová érkeztem. És nem utolsó sorba azt is látom, hogy mennyinek kell lennem, engem ez is rettentően hajt, visz előre, hogy ha csak egy deka megy le, nekem már az is siker és öröm.
Nagyon sok pozitív oldala van egy fogyásnak. Azon kívül, hogy sokkal jobban érzem magam és szeretek már tükörbe nézni és talán könnyebben is mozgok.

Egészségesebben

Nincs már savam, pedig elvileg refluxos vagyok, idén januárban 22 kg leadása után elmentem a háziorvosomhoz, csináltattam teljes vérképet, hogy minden rendben van-e. És csak annyit mondott, hogy a leletem kereteztessem be, mert hibátlan. Azt hiszem ennél több nem is kell.:) Kezd visszatérni az önbizalmam és ez iszonyat jóóó.

Mozgás

Már csak egy dologgal vannak gondjaim, hogy lusta vagyok. Igen…:( mert aki eddig olvasott az lehet, hogy már fel is tette magában a kérdést: „Ez a csaj biztos mozgott vagy sportolt valamit, hogy ennyit sikerült fogynia?!!" Nos, nem igazán.
Még az elején nagy lelkesedéssel csináltam a Norbi-féle aerobzónát, de túl sokáig nem tartott. Majd jött egy másik őrületem a Flabélos, ami egy testvibrációs gép, annyi, hogy állsz rajta 10 percig és olyan brutál módon átmozgat, hogy fizikai fájdalommal jár, de mivel egy alkalom 1000 Ft volt és a Tesóm bérletét is hamar lejártam, utána már nem költöttem rá havi 10ezer forintot. Amúgy hozzáteszem, hogy a gép kiváló azoknak, akiknek baj van a lábukkal vagy olyan lusták, mint én, mert addig az 1 hónapig, míg jártam heti 2-3 alkalommal, 4 kg ment le, az volt a legtöbb fogyásom egy hónapban.
Aztán, mikor már elhagytam a 80 kg-ot, akkor nekiálltam Réka tornázni, de az sem tartott sokáig.

Tudom, hogy mozogni kell, mert jót tesz, de igyekszem és rajta vagyok az ügyön. Legkésőbb ősszel, mikor már a 65 kg közelében leszek, akkor heti 2, max. 3 alkalommal elmegyek konditerembe, mert az itthoni torna úgy látszik, nekem nem vált be. De ha ki van fizetve a bérlet, vagyok annyira skót, hogy lejárjam:D sőt a bérelt mellé még ingyen szaunázhatok, szóval ez is csábít.

Nem szeretnék nagyon izmos lenni, mert nekem nem teszik. Feszes testet szeretnék... és akkor innen jön biztos többeknek egy másik dolog: „A bőre tuti olyan, mint egy napon kint hagyott leeresztett lufi!!" Nos, nem mondom, hogy nem vagyok löttyedt, de ha megnézi valaki a képeim között a fürdőrucis fotókat, azért látszik, hogy nem annyira vészes. Mert ha azt veszem, hogy szülési súlyom óta lement több mint 50 kg, ahhoz képest nem is rossz, legalábbis nekem.
És azt is elárulom, hogy nem kenegetem magam kencékkel (bár van itthon egy pár krém, de ahhoz is lusta vagyok) és nem jártam semmilyen kezelésre. Az emésztésem meg egyszerűen borzalmas. Azért, hogy heti legalább 2x el tudjak menni oda, nagy ritkán ittam mályva teát. De még júniusban voltam colon hydroterápián egy alkalommal, az némi javulást hozott. Tehát még az sem mondhatom, hogy a gyors anyagcserémnek köszönhetem a fogyásom.

Inkább annak köszönhetem, hogy ésszel étkezem és nem vonok meg magamtól semmit. Próbálok minél egészségesebben étkezni, sok zöldséget enni. Talán a kenyér az, amiről úgy ahogy lemondtam, azt ritkán eszem pl. pacalhoz.

Tudtam azt, hogy ha ezzel az én módszeremmel "életmódváltásommal" sikerül lefogynom, akkor már sínen vagyok. Azt is tudtam, hogy nem tudok korlátozva enni, nem szeretem a hungarocell kenyeret, meg azt, hogy megszabja valami diéta, hogy melyik nap mit egyek. Így biztos nem ment volna. Meg úgy sem, ha úgy indulok neki, hogy több mint 40 kg-ot szeretnék lefogyni, mert azért valljuk be az elég irreálisnak tűnt volna, legalábbis nekem biztos:)

Végül...

Egyet tudtam még, már lement rólam kb. 10 kg és akkor olvastam a hoxa.hu-n egy fogyis cikket, ha jól emlékszem a lány 100 kiló fölött volt és egy hét vagy két hét fogyás után írta a cikkét, hogy leadott kb. 5 kilót. Miközben olvastam a nagy fogyást (ami azért becsülendő, hogy útnak indult), tudtam, hogy ha már az álomsúlyom közelében leszek, akkor én is klaviatúrát ragadok és leírom az ÉN FOGYÁSOM!!! És most lehet szentimentálisnak nézni, de ezen mondat leírásánál nagyon elérzékenyültem, mert eszembe jutott, hogy tavaly még közel 100 kg voltam és most már hatossal kezdődik a súlyom és ezért talán érthető, hogy könny szökött a szemembe:)

A legjobban azt szeretem, mikor megkérdezik: - Húha Dóri, hogy sikerült így lefogynod, milyen fogyókúrát csinálsz, vagy szedsz valamit? És én erre azt szoktam válaszolni, hogy: - Nem fogyókúrázom, meg nem is diétázom, sőt szedni sem szedek semmit!!! CSAK ÉSSZEL ESZEM!

Én minden fogyni vágyónak KÍVÁNOM, hogy ÉRJE el az ÁLOMSÚLYÁT. Mert higgyétek el, hogy meg lehet csinálni úgy is, hogy nem sanyargatjátok magatokat.
Hisz én vagyok az élő bizonyíték rá:)

Ide is

Beillesztem a cikkem amit a Hoxára írtam.

2010. július 21., szerda

Örömmel


írom ide a blogomra is hogy meg van a 70kg:)))))))
Sőt!! Azóta már a hetes számrendszert is átléptem és ma 69.5kg voltam :))) Hihetetlenűl örülök és már csak 4.5kg minusz az álomsúlyomig :) Totál oda vagyok meg vissza!!!
Írom a fogyásom történetét is majd ha kész a cikem akkor ide is felteszem:)
Jó hosszú olvasmány lesz:)

2010. június 23., szerda

Ne haragudjatok


de nagyon el vagyok maradva ezzel a bloggal.Pedig tudom nem lenne nagy munka csak ide bemásolni mert max 1-2perc,nem több.....
De még a legelején úgy szerettem volna hogy ide is és hoxára is külön külön írok,de mint kiderűlt nagyon nem tudom másképp írni a napi kajám vagy a gondolataim nem tudom két felé osztani:D
A szavazást is azért írtam ki hogy levonjam a konzekvenciát,és annyira sajnálom azt az egy Emberkét aki csak itt tud olvasni és ezer bocsánat amiért nem másolgatom ide a Hoxás bejegyzéseim.
De röviden most csak annyi hogy 71.2kg vagyok(bár pár napja voltam már 70.8kg :))) de aztán be hókifliztem :D:D:D de időm van még bőven júli. 13-áig,ugyanis addig szeretnék 69.9kg lenni,legalább:)))
Továbbra sem sanyargatom magam különféle diétákkal,eszem amit akarok.
No és ide is teszek fel pár képet,mert csináltam 81.2kg bikinis képet még anno és ma is csináltam...............tehát -10kg a különbség a két kép között.
Időnként majd jövök ám csak nem megy ez az ide-oda másolgatás,mert mikor már kijelentkeztem Hoxáról akkor esik le hogy hoppá ide a blogra is kéne jönni bemásolni.......lökött vagyok ám nagyon:))
De jövök ide is ígérem,csak ritkábban :(

Szép Estét!

2010. június 10., csütörtök

Na kinek van

nagyon jó kedve?Nekem!!!! :)))Valahol megérte a gyümi nap mert reggel a mérleg 72.1kg mutatott:)))
Lehet e másnak furi hogy én itt irogatom a súlyom dekáról dekára........de így,hogy kis apróként érem el a célom sokkal egyszerűbb és nem olyan stresszelő mintha egyben nézem:)Szépen fokozatosan lépésről lépésre:)
Na megyek mert még ezeer a dolog :) És végre eszek rendeset!!! :)))))
Szép napot Nektek!

2010. június 9., szerda

Kemény

Azt hiszem ez volt az első és az utolsó gyümölcsös napom!!!!!!! És hogy miért, mert még reggelire jó volt az alma ,nem is hiányzott más.De déltuán........na akkor már vágytam valami sóssabb ízre,enni finomat........bármit csak ne gyümit!!!Ma így hogy csak gyümit ettem és abból sem túl sokat,egész nap a kaján járt az eszem,de nem azért mert éhes lennék inkább csak a szokott ízekre vágytam.........bár mikor délután a discoveryre kapcsoltam és a túlélős pasi egy giga nagy szöcskét evett..........nah ott akkor annyira nem voltam rákattanva semmire :D
Azért kíváncsi leszek hogy holnap mennyit fog mutatni a mérleg,mert végülis ma egy zöldalmát ettem 2 nektarint és egy seízű banánt.........
De holnap fincsiséget fogok csinálni.A Gordon Ramsytől lestem.........még pedig,a csirkemell filét ketté szeljük egy nagy szeletté,bepanírozzzuk,kevés oljon megsütjük,majd leitatjuk.......koktél paradicsomot kis póréval friss bazsalikommal megpároljuk,majd rá tesszük a kisütött csirkemellre rá mozarella sajtot teszünk és be a sütőbe.........+ én még mellé vagy karfiol,vagy cukkini és csibemájat is rántatnék ,rizzsel.
Szóval ez a terv holnapra.Most meg megyek is mert még csinálok ezt azt :))))))))))

Rég vártam már erre

már nagyon nagyon sokszor nézegettem a BMI kalkulátoron hogy mikor leszek "normális" súlyú........és jelentem,ha még csak épp a határán vagyok de végre a csajszi felemeli a kezét és nem vág szomorú fancsali képet, hogy igen túlsúlyos vagy !!!! Hűűűű de rég vártam erre,és most itt van megcsináltam,bár még közel sincs vége :))))Mert megy ez még lejebb is :)))) Csak veszettűl örülök :)))))))

A testtömeg indexem:24.83 :))))) de szeretnék 22.23-at:)

És a súlyom pedig ma :72.6kg:)))))))